Nem minden könyvvel ülünk le ugyanúgy. Van, amit én választok, és van, amit a gyerekek. A foci nagy könyve nálunk egyértelműen az utóbbi volt. Egyik nap csak ott termett a kezükben, és már lapozták is. Mutatták a képeket, kérdeztek, magyaráztak – és közben én is azon kaptam magam, hogy beszippant ez a világ. Mert a foci… valahogy több, mint egy játék.
Ez nem az a könyv, amit csendben, egyedül olvas az ember, hanem amit együtt nézünk. Lapozunk, megállunk egy képnél, és már jön is a kérdés: „Anya, tudod, mi az a les?” „És ez a csapat honnan van?” „Ő miért híres?” És már benne is vagyunk. Nem csak olvasunk, de beszélgetünk is. És ez az a pont, ahol egy könyv igazán értékessé válik.
A gyerekeket azonnal megfogja. A színek, a képek, a stadionok, a játékosok – minden vizuálisan erős, pont abban a korosztályban, ahol ez kulcsfontosságú. Nem kell hosszasan magyarázni, nem kell „tanítani”. Egy ábra, egy rajz, egy kép – és már értik is. Ami különösen tetszett, hogy a szabályokat is úgy magyarázza el, hogy közben nincs „tanulás szaga”. Egyszerűen csak összeáll a kép. A leshelyzet például nem egy bonyolult, nehezen megfogható szabály marad, hanem valami, amit egy gyerek is képes átlátni.
Ami számomra meglepő volt, hogy mennyire átfogó ez a könyv. Nem áll meg ott, hogy: „hogyan kell focizni”. Elmeséli, hogyan alakult ki a futball, bemutatja a szabályokat, a csapat működését, a különböző posztokat, és közben betekintést ad a legnagyobb játékosok és csapatok világába is. Mindezt úgy, hogy a gyerekek közben nem érzik, hogy tanulnak. Csak érdeklődnek, és egyre többet akarnak tudni.
Anyaként őszintén azt érzem, hogy ez a könyv adott nekünk valami pluszt. Egy új közös nyelvet. Nem vagyok fociszakértő, nem tudok minden csapatot és szabályt fejből, de ez a könyv segített abban, hogy kapcsolódjak. Hogy értsem, miről beszélnek. Hogy együtt tudjunk örülni egy-egy érdekességnek. És ez sokkal fontosabb, mint az, hogy „mindent tudjak”.
Azt is nagyon értékelem, hogy A foci nagy könyve észrevétlenül tanít.
Fejleszti a figyelmet, a megértést, az összefüggések felismerését. És közben motivál. Mert amikor a gyerek lát egy híres játékost, egy stadiont vagy egy izgalmas történetet, akkor hirtelen ő is szeretne részese lenni ennek a világnak. Akár nézőként, akár játékosként.
Persze fontos a helyén kezelni. Ez nem egy mély szakmai elemzés, és nem a haladó játékosok könyve. Inkább egy belépő a foci világába. De pont ezért jó. Nem bonyolítja túl, nem ijeszt el, hanem meghív. És ez az, amire a gyerekeknek szükségük van: egy kapu, amin keresztül beléphetnek egy új világba.
Nálunk ez a könyv nem csak „olvasós” lett. Hanem beszélgetős, lapozgatós, újra elővevős. Néha csak előkerül egy-egy oldal, néha hosszabban elidőzünk rajta. És közben észrevétlenül épül valami: egy közös élmény.
A foci nagy könyve így számomra nem csak egy sportkönyv lett. Hanem egy lehetőség. Arra, hogy közelebb kerüljek a gyerekeimhez. Az érdeklődésükhöz, az örömükhöz. Mert néha nem az számít, hogy mi mit szeretünk. Hanem az, hogy hajlandóak vagyunk belépni az ő világukba. És ott lenni velük.
