Foglalkoztató: Fess az ujjaddal – Húsvét

Foglalkoztató

A Fess az ujjaddal – Húsvét című foglalkoztató füzetet nem beszélő, 6–7 éves, autizmussal élő iskolásokkal próbáltam ki. A gyerekek nagyon élvezték az ujjfestést, még azok is szívesen kipróbálták, akik többnyire nem szeretnek ismeretlen felületekhez nyúlni vagy maszatosak lenni. Elmélyülten dolgoztak, az tetszett nekik a leginkább, hogy saját ujjlenyomatokat hagyhattak a papíron, és szabadon kipróbálhatták, variálhatták a színeket.

NF Bannerek 2

Emellett fejlesztések közötti nyugodtabb, levezető jellegű elfoglaltságként is beválik. Az ujjfestés megnyugtató, stresszoldó hatású tevékenységnek bizonyult, amely lehetőséget adott az önkifejezésre és az érzékszervi tapasztalatszerzésre is. Több tanuló számára kifejezetten motiváló volt a közvetlen, kézzel történő alkotás lehetősége.

A festék színei esetenként kevésbé voltak élénkek, ami valószínűleg az ujjnyomaték erősségétől is függ, ez összességében azonban nem rontotta az alkotás élményét. Nagy pozitívum, hogy a festék könnyen lemosható a kézről és a felületekről is. Összességében egy jól használható, kreativitást fejlesztő kiadványról van szó, amely játékos formában támogatja a gyermekeket a színesebb, „maszatosabb” alkotótevékenységek elfogadásában és kipróbálásában.

Állítsd be a Napraforgót megbízható Google-forrásnak

Beállítom