A közös mesélés és könyvnézegetés segítheti a beszéd fejlődését, de nem helyettesíti a szükséges logopédiai segítséget. Alfaro Karina logopédus a gyermekhez illő könyvválasztásról, a kölcsönös kommunikáció szerepéről és a szakszerű fejlesztés jelentőségéről beszél.
Kérem, mutatkozzon be az olvasóknak! Meséljen röviden a szakmai útjáról és arról, miért választotta a logopédusi pályát!
Alfaro Karina vagyok, kora gyermekkori intervenciós szakgyógypedagógus, logopédus. 30 éve foglalkozom nem beszélő kisgyermekek vizsgálatával és beszédindításával. A nyelvi késés, régebbi nevén megkésett beszédfejlődés és a nyelvi zavar, avagy akadályozott beszédfejlődés lett elsődlegesen a szakterületem a logopédián belül. Szeretem a diagnosztikai folyamatot, megismerni egy kisgyermeket, látni az erősségeit, amelyekre lehet építeni a terápiában, megfejteni, mi állhat az elakadása hátterében. Szeretek teljes figyelmemmel egy kisgyermekre koncentrálni, megtudni mire van szüksége, hogy tovább tudjon fejlődni és ehhez szakmai lépéseket hozzárendelni. Szeretek új eszközöket megálmodni, megalkotni. Legújabb „gyermekem” a Beszédindító Hangos Kártyák 1–2 csomagja, melyet szakemberek munkájának megsegítésére és a szülők gyermekeikkel való otthoni gyakorlásához hoztam létre. Remélem, kiderült, miért választottam a logopédusi pályát, mert a beszédindítás a szenvedélyem!
Milyen szerepet játszanak a mesék és a könyvek a gyermekek beszéd- és nyelvi fejlődésében?
Nagyon fontos szerepe van ebben a meséknek, a mesekönyveknek. A mesélés rituáléja, a könyv fölötti összebújás, ölbevétel, testkontaktus, az édesanya mindenkinél jobban megnyugtató, már az anyaméhből ismert hangja, olyan keretet teremt, ami miatt a gyerekek többnyire szeretik ezt a helyzetet. Fontos szerepe lehet az anya és gyerek közötti kapcsolat erősödésében, a biztonságos kötődés alakulásában. A meséken keresztül a gyermekek találkozhatnak az érzelmekkel, amely által javul az önismeretük. Nevet kapnak a negatív érzések, mint a düh, a fájdalom, az ijedtség, de természetesen a pozitívak is, mint az öröm, a szeretet, a boldogság stb. Ha nevük van, szabad ezeket érezni.
Ha kifejezetten a nyelvi fejlődést nézzük, természetesen segíti a gyermekek beszédértését és a kifejező beszéd fejlődését, nő a szókincs, fejlődik a nyelvtani szerkezetek megértése, javul a verbális memória. A versek, mondókák által megérzik a nyelv ritmusát és a rímet. Ráérezhetnek a nyelvi humorra.
Mikor érdemes elkezdeni a közös könyvnézegetést vagy felolvasást a gyermekekkel?
A könyveket megelőzve, már a kis újszülöttnek is énekelhetünk nekik való népdalokat, ringató dalokat. Az esti altatásnál bevezetett dúdolás, éneklés az estimese-rituálé kialakításának első lépése. A csecsemőket már szórakoztatják a kis mondókák, pl. a höcögtetők, lovagoltatók, testrészeket érintgető, tanító mondókák, tenyérbe, hátra, talpra rajzoltató, cirógató mondókák. A könyv ekkor még inkább játék, kontrasztos képeket lehet köréjük rakni, puha textilkönyvet, vagy rágható, nyálazható műanyag könyveket adni a játszószőnyegen. Csecsemőkorban az ezekkel való játék komplexen fejleszti a gyermekek pszichomotoros fejlődését, a vizuális észleléstől kezdve a finommotorikus készségekig stb.
Nagyon ajánlom, akár már egy–másfél éves kisgyermekeknek is azokat a fejből mondott meséket, melyek róluk szólnak. Elmesélhetjük az aznap történt jó és kevésbé jó dolgokat, segítve azzal az élmények feldolgozását. Olyan dolgokra kell gondolni, amelyek a gyermekek szempontjából voltak fontosak. Pl. „Amikor mentünk a nagymamához, elállta az utat egy nagy kukásautó. Láttuk, hogy emeli fel a kukákat és hallottuk, hogy milyen hangos. Először kicsit ijesztő volt, de aztán inkább érdekes.” Lehetnek ezek „Mesék Petinek Petiről”, ahol Peti lehet egy kisfiú, ő maga, de akár egy kedvenc állatka, pl. kismackó is.
Első mesekönyvként olyan lapozgatókat, vagy leporellókat ajánlanék, amelyeken egy oldalon egy kép van, ezek lehetnek fotók vagy szép, jól értelmezhető grafikák. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne adjunk a gyerekek kezébe igénytelen képi világot.
Egyéves kor körül, a „baba első szavai” típusú könyvekben már próbálgathatjuk a képekre való ujjal mutatást, a képek megnevezését. Ne csak kérdezgessünk, „Mi ez? Hogy csinál a cica?” Főleg, ha gyermek még nem beszél, kevésbé fog próbálkozni. Inkább mi mondjuk el neki minél többször a tanítani kívánt szót, hangutánzót, pl. „Nézd, itt a cica. Milyen szép cica! Fekete cica. Nyávog a cica: miáu!” Az sem árt, ha a gyermek látja közben az arcunkat, a szánkat beszéd közben.
Igazán együtt nézegetni a könyveket, felolvasni a kis mesét akkor lehet, mikor a gyermek nyitott erre. De ne ijedjünk meg, ha nem azonnal valósul ez meg. Ha egy rövid, pár oldalas mesekönyv is hosszúnak bizonyul, lépjünk vissza egy egyszerűbb szinthez, keressünk olyan könyvet, ami a gyermek érdeklődésének megfelel. Pl. kisfiúknak autós könyvet, melyekben vannak interaktív elemek, pl. tologatható, nyitogatható, kihúzható részek. A mesét, történetet fűzzük hozzá rövidítve, a saját szavainkkal. Fontos kiemelnem, hogy a hangunkkal is játszanunk kell ilyenkor: berregni, kattogni, nyikorogni a mozgatás mellé, hangutánzókat használni, érzelemdúsan, kicsit dallamosabban, figyelemfelkeltőbben kísérni a képeket. Ha már elfogadja a mesélős helyzetet, az izgalmas mozgó részletek miatt figyel ránk pár percig, a történetet is egyre hosszabban fogja hallgatni. Másfél-két éves korban egy rövid, egyszerű történetet már jó, ha végig tudunk mesélni egy kisgyermeknek. Persze nincs két egyforma gyermek ebben sem.
Hogyan hat a rendszeres mesélés a szókincs fejlődésére?
Kutatások bizonyítják, hogy a mesélés a kognitív és nyelvi képességek, köztük a szókincs, egyik legfontosabb fejlesztője. Egy kisgyermek, akinek rendszeresen olvasnak, óvodáskor végére akár százezer szóval többel találkozik, mint akinek nem olvasnak rendszeresen. Hozzászoknak a könyvek nyelvezetéhez, könnyebben fogják megérteni a tanulni való szöveget és könnyebben tanulják majd meg az új szavakat is.
Tapasztalatai szerint van különbség azoknak a gyermekeknek a nyelvi készségei között, akiknek rendszeresen olvasnak, és akiknek ritkábban?
Én leginkább nyelvi késő és nyelvi zavarral élő gyerekekkel foglalkozom, így leginkább abban látok különbséget, hogy a gyerekek a képességeikhez mérten hogyan fejlődnek nyelvi készségeikben fejlesztés hatására. A kisgyermek, akinek a beszédértése bizonytalanabb, később fogja élvezni az olvasott mesét, mint az a gyermek, akinek mondjuk csak egy kicsit késve indult a szókincs gyarapodása. A szülőket arra bíztatom, hogy legyen mindennapos a mesekönyv nézegetése. Feladatom, hogy mintát adjak, megtanítsam őket, hogy tudják a gyermekük érdeklődését a könyvek felé terelni.
Minden bizonnyal a családi minta is számít.
Ha egy gyermek azt látja, hogy a szülei is kézbe vesznek könyveket és nem csak a telefonjukon olvasnak, nagyobb eséllyel lesznek maguk is olvasók, ezáltal majd javul a nyelvi kifejezőkészségük, választékosabban fogják kifejezni magukat. Mindig mondom, hogy nem kell minden könyvet megvásárolni. Bátorítom a családokat, hogy látogassák rendszeresen a gyermekkönyvtárakat és nagyon örülök, ha ezt megfogadják.
Milyen könyveket ajánlana a legkisebbeknek a beszédfejlődés támogatására?
Mindenképp interaktív, rövid mesekönyveket ajánlanék, melyekkel tevékenykedni lehet. Tapogatni, mozgatni, kukucskálni, fülelni, ki-be pakolni részeket.
A hangadó könyvek is igen kedveltek, kisebbeknek óvatosan mutassuk, ne terheljük túl őket az ingerrel.
2,5-3 éves korban a hozzám járó gyerekek már kezdik értékelni a böngészőket is.
Mit tehet az a szülő, akinek a gyermeke nem érdeklődik a könyvek vagy a mesék iránt?
Ilyen esetekben szoktam ajánlani a kisgyermek saját fotóiból összeállított kis fényképalbumot, könyvecskét. Érdemes az elejére a gyermek portréját tenni, jelezve, hogy ez az ő könyve. Utána a családtagokat, kis kedvenceket jól felismerhető módon. Ezt követhetik a kisgyermek számára fontos dolgok fotói, pl. a saját alvókája, motorkája, kedvenc játéka, stb. Majd jöhetnek fotók, melyeken a kisgyermek látható különböző helyzetekben, evés, ivás, alvás, pancsolás, sétálás, stb. közben. Ebben gyűjthetők az olyan emlékek is, melyek a gyermeknek fontosak, pl. egy katica sétált az ujján, a kukásautóról integettek neki a bácsik, jól összevizezte magát egy tűzoltós találkozón, megsimogatott egy nyuszit. Saját fotóikat, saját élményeiket szívesebben nézik vissza a gyerekek, örömmel hallgatják, ha a szülő azokról mesél. Az élményekhez kapcsolódó szókincs jobban megmarad a gyermekek emlékezetében, hiszen saját emlékekhez és érzelmekhez kapcsolódnak.
Hogyan segíthetnek a képeskönyvek és a böngészők a kommunikáció fejlődésében?
Nagyon jó és fontos kérdés. A kommunikáció nemcsak a beszéd maga. Ide tartozik a szülő-gyerek közös figyelmi helyzete, az élmények megosztása, a párbeszéd, még ha szavak nélkül is. A szülő kérdez, a gyerek mutat, vagy hangot ad, a gyerek kérdez, a szülő válaszol. A könyvek fölé hajolva a közös örömteli helyzetben azt tanulja a gyermek, hogy a mutatással, hangadással hatással van a környezetére.
Ide szeretnék beszúrni még egy fontos gondolatot. A gyermekek a szüleik kedvéért szólalnak meg. Azt, hogy a beszédnek, a kommunikációnak értelme van, a közös, szeretetteljes, odafigyelő közegben, kölcsönös helyzetekben tanulja meg.
A digitális mesék és videók helyettesíthetik a közös könyvolvasást?
Nagyon aláhúzott nem. Pont azért nem, amit fent említettem. A kütyük, a YouTube nem fog figyelmet, szeretetet, kötődést nyújtani a gyermeknek. Ha szigorúan be akarjuk tartani, az első három évben tilos képernyőt adni a gyermeknek. A világ persze afelé mozdult, hogy nem lehet teljesen elkerülni a képernyőt. Adódnak helyzetek, mikor a szülőknek muszáj egy kis időt nyerni. Ovisoknak maximum napi egy óra engedélyezett. Ha már mesét kapcsolnak, legyen nagy a képernyő (ne telefon, tablet!), az irányítás maradjon a szülőnél, és meg kell tanulni, hogy nem csak bekapcsolni lehet a mesét, hanem ki is. Ideális az lenne, ha a szülő ott ülne a gyerekkel, hogy meg lehessen osztani egymással az élményt, kérdéseket lehessen feltenni, megválaszolni.
Milyen hibákat követnek el leggyakrabban a szülők, amikor a gyermek beszédfejlődését szeretnék támogatni?
Nekem ez egy kicsit nehéz kérdés, mert én inkább azokra a dolgokra koncentrálok és erősítem meg benne a szülőket, amit jól csinálnak. Sosem sorolom a hibákat. És ha vannak is hibák, azok is jó szándékból erednek. Ilyen hiba lehet a túl sok kérdezgetés: „Mi ez? Mit mond? Hogy csinál? Mutasd meg! Mondd utánam!” Ez elveszi a gyermek kedvét a próbálkozástól.
Az sem szerencsés, ha nem az életkorának, fejlettségi szintjének megfelelő elvárásokat támasztanak elé. A legnagyobb veszély, hogy jószándékból megvásárolnak a szülők olyan eszközöket, melyek azt hirdetik, hogy megtanítják a gyermeket beszélni, esetleg magára marad a gyermek ezzel a kütyüvel. Mint már említettem, a gyermek a szülő kedvéért, kölcsönös kommunikációs helyzetben, szeretetteljes közegben tanul beszélni, nem a beszélő kütyü kedvéért.
És eszembe jutott még egy dolog. Ez sem rossz szándékból ered. A nem beszélő gyerekek szülei sokszor első szakemberként mozgásfejlesztő szakembert keresnek fel, elfogadva azt a szemléletet, hogy az idegrendszer érését segítő torna majd beindítja a beszédet. Bizonyos esetekben valóban segít, de nagyon sok esetben nem nyújt kellő támogatást. Ennek következtében a családok újra csak értékes hónapokat, fél éveket veszíthetnek, anélkül, hogy a gyermeküknek megfelelő segítséget megkapnák.
Milyen jelek esetén érdemes logopédushoz fordulni?
Egyre inkább ismert tény, hogy a gyermekeknek 2 évesen minimum kell, hogy legyen 50 szava, szókezdeménye, és el kell kezdjen összekapcsolni azokból kettőt-kettőt, pl. „Apa el; vava hamm; gyere Anya!” Kutatások azt jelzik, hogy ez utóbbi, a szavak összekapcsolásának képessége fontosabb és a beszéd indulásának jobb jelzője, mint a szókincs megléte.
De talán még fontosabb, hogy látjuk-e kommunikálni a gyermeket? Hogy jelzi, ha szeretné, hogy felvegyük? Nyújtja-e a kezét, vagy csak áll ellőttünk sírva? Tudja-e jelezni, hogy éhes, szomjas, vannak-e gesztusai rá, vagy tud-e hatékonyan mutatni, nem csak ki kell találni, hogy mi lehet a gondja? Ha a kommunikáció nem az igazi, ha a beszéd nem indul, érdemes felkeresni egy korai fejlesztéssel foglalkozó központot, lehetőleg mielőbb, hisz a korai fejlesztés 3 éves korig vagy óvodakezdésig tart, így könnyen elszalaszthatjuk azt az időt, ami alatt hatékony segítséget kaphatnak a családok.
Itt szeretném megemlíteni, hogy ha egy kisgyermeknek nem indul a beszéde, első feladatink egyike a fül-orr-gégészeti és hallásvizsgálat. Ki kell zárni a halláscsökkenést, akkor is, ha úgy gondoljuk, jól hall gyermekünk.
Hogyan lehet a könyveket és a meséket a mindennapok természetes részévé tenni még egy nagyon elfoglalt családban is?
Azt javaslom, legyen fix helye a mesélésnek a napban. Amíg nem jár közösségbe, bölcsibe, oviba a gyermek, érdemes napközben kialakítani egy bekuckózós, mesélős, „védett” időt. Nyilván akkor, mikor nem éhes, álmos a kisgyermek és anyának sem kell a konyhában az ebédet készítenie. Mikor már mindenki közösségbe jár és a szülők is dolgoznak, nehezebb beilleszteni a mesét, talán ilyenkor érdemes az esti rituáléban helyet keresni. Mikor már úgyis jó lenne elcsendesedni, ne a tévén kapcsoljunk mesét – ami nem, hogy segíti az elalvást, inkább nehezíti –, hanem könyv fölött bújjunk össze, meséljünk egymásnak a napunkról (segíti az élmények feldolgozását) és nézegessünk mesekönyvet, olvassunk. Az sem baj, ha véletlenül a szülő alszik bele a mesébe, a gyermekek nagyon elfogadóak.
Tudna ajánlani olyan könyvet, amely különösen hasznos lehet a nyelvi és kommunikációs készségek fejlesztésében?
Itt megemlítenék néhány olyan könyvet, amelyeket szakemberek támogatásával a családok is használni tudnak beszédindítás, nyelvi készségek fejlesztése során.
Az örök klasszikus, mely néhány éve újjászületett és szebb lett, mint valaha: Bittera Erzsébet–Dr. Juhász Ágnes: Én is tudok beszélni – Képeskönyv kisgyermekek beszéd- és nyelvi fejlesztéséhez. Kiváló logopédus, pszichológus tanáraink alkotása, mely nagyon kis lépésekben haladva támogatja a gyermekeket. Akkor ajánlom, ha már megjelent valamilyen szinten az utánzás. Szókincsbővítésre, mondatalkotás segítésére alkalmas, amikor a gyerekek már értik a képeket.
Hasonló alapelvekre épül Szabó Szilvia logopédus Pöttöm park és Látogatás a beszéd birodalmába c. könyvei. Előbbi a kisebbeknek (2 év körül), utóbbi a kicsit nagyobb kicsiknek (3 éveseknek) lehet jó tapasztalataim szerint. Ezekben a kiadványokban készségfejlesztő feladatok is vannak, melyek érdekesebbé teszik a könyv használatát. A Látogatás könyvek grafikailag kissé túlzsúfoltak, sok kép van egy oldalon, nehezebb vizuálisan befogadni. Ugyanakkor az tetszik benne, hogy segíti az elvont fogalmi gondolkozást a főfogalmak alá rendezett képekkel. Addig amíg nem jelenik meg az utánzás, amikor még a közös figyelmi helyzetért is meg kell dolgozni egy gyermekkel, addig a könyvek nem segítenek.
Ezért kell ilyenkor logopédus segítsége, aki meg tudja támogatni az utánzást, a játékos helyzetekben fejleszti az észlelést, beszédértést és a beszéd legapróbb alkotóelemeinek előcsalogatásával meg tud kezdődni a beszéd- és nyelv felépítése.
Ebben a folyamatban jelenthetnek jó segítséget az általam megalkotott Beszédindító Hangos Kártyák. Hangokat, hangutánzókat helyez mini történetekbe, amelyeket játékhoz kapcsolva mutat be a logopédus vagy a szülő. Pl: „A fiúnak leesik a fagyija, nem eheti meg: Óó, szomorodik el”; „A macinak a fejére esik a vadkörte, MM-morog”; „A bari buborékot fúj és azok szétmennek: B-B”; „Az autós nyuszi gyorsan akar menni, de jaj, az úton átmegy a teknős. A nyúl dudál: tütűű!” 30-30, összesen 60 kártya ad lehetőséget a kis helyzetek észlelésére, megértésére, a motoros koordináció fejlesztésére utánzására.
Összességében még azt szeretném megemlíteni, hogy sokszor mondják a szülőknek, hogy csak mondókázzanak, meséljenek a gyerekeiknek sokat, és majd beindul a kicsik beszéde. Sajnos ez nem ilyen egyszerű. Ha egy kisgyermeknek valami oknál fogva későn indul a beszéde, vagy vontatottan fejlődik, vagy nem érti jól a beszédet, csak a mese, az éneklés nem oldja meg a nehézséget. Oda szakszerű logopédiai segítség kell. Ne késlekedjenek segítséget kérni a családok!
