A Hófehérke és a hét törpe hangoskönyv akkor is mesét vihet az estébe, amikor a szülő már elfáradt, a gyerekek viszont még kérnének egy történetet. A hangmodulos könyv nem az együtt töltött idő helyett működik: közös hallgatással, képekkel és az ismerős történettel kínál másfajta esti meseélményt.
Vannak esték, amikor már nem fér bele több. Még egy mese sem. Amikor a nap végére minden szó elfogy bennem, és csak csendben leülnék a kanapé szélére egy pillanatra megállni, miközben a gyerekek még kérnek egy utolsó történetet: „Anya, még egyet…” Ilyenkor jönnek azok a kis megoldások, amik nem helyettesítenek – hanem segítenek. Nem vesznek el, hanem hozzátesznek. A Mesés hangoskönyvek – Hófehérke és a hét törpe nálunk pont ilyen lett.
Először kicsit furcsa volt, hogy nem én mondom a mesét, nem az én hangomon hallják. Szülőként valahogy azt érezzük, hogy az esti mese a mi „területünk”. Egy kis szent idő, amit mi adunk nekik. És amikor ezt átengeded valami másnak, ott van benned egy apró bizonytalanság.
De aztán leültünk együtt, és elindítottuk. És történt valami.
Nem lett kevesebb a közös idő, nem lett kevesebb az együttlét – csak más lett. Egymás mellett ültünk, néztük a képeket, hallgattuk a történetet, és közben ugyanúgy ott voltunk egymásnak. Talán még jobban is figyeltem rájuk. Az arcukra, a reakcióikra, az apró mosolyokra egy-egy jelenetnél.
A gyerekek teljesen máshogy élik meg ezt. Nekik ez nem „könnyítés anyának”, nem kompromisszum, hanem varázslat. Megnyomják a gombot, és megszólal a mese. Nem kell várni, nem kell kérni – ott van azonnal. Újra és újra visszahallgatják a kedvenc részeket, nevetnek, rácsodálkoznak, belefeledkeznek. És közben észre sem veszik, hogy mennyi minden történik bennük. Fejlődik a figyelmük, tanulják a történetvezetést, bővül a szókincsük. És ami talán a legfontosabb: megszeretik a meséket.
Anyaként sokszor van bennünk egy halk bűntudat
„Most akkor nem adtam eleget?” „Ez így nem ugyanaz…” „Nem kellett volna inkább nekem mesélnem?” Ismerős gondolatok. De egy idő után rájöttem, hogy ez nem kevesebb. Ez csak egy másik módja annak, hogy együtt legyünk. Nem attól lesz jó egy este, hogy mindent mi csinálunk. Hanem attól, hogy jelen vagyunk. És néha pont erre van szükség: egy kis levegőre, egy kis csendre, egy kis segítségre. Hogy ne kifáradva, hanem valódi jelenléttel tudjunk ott lenni.
Hófehérke története nem új
Mindannyian kívülről fújjuk Hófehérke történetét: a gonosz mostoha, a varázstükör, az erdő, a törpék, az alma. Mégis, ebben a formában valahogy új életre kel. A hang hozzátesz valamit. Egy plusz réteget, egy hangulatot. A narráció ritmusa vezeti a gyerekeket – nem siet, nem kapkod, hagy időt elképzelni. Közben a színes, kedves illusztrációk kapaszkodót adnak, segítenek „látni” azt, amit hallanunk is. És ez a kettő együtt sokkal mélyebb élményt ad, mint bármelyik külön.
Nálunk Hófehérke és a hét törpe könyve nem minden este kerül elő, és pont ettől jó. Vannak esték, amikor még én mesélek, és vannak esték, amikor elővesszük ezt. Amikor csak összebújunk, és hagyjuk, hogy a könyv maga meséljen. Néha már félig lehunyt szemmel hallgatják, néha még kérnek egy „még egyszer azt a részt”. És közben valahogy minden lelassul. A nap zaja elcsendesedik, a gondolatok kisimulnak, és marad az, ami igazán számít: mi, együtt.
A Mesés hangoskönyvek – Hófehérke és a hét törpe így számomra nem csak egy hangoskönyv lett. Hanem egy kis kapaszkodó a hétköznapokban. Nem váltja ki az anyai mesélést, és nem is kell neki. De néha… egy kicsit megtart helyette is. Egy kicsit levesz a vállunkról, egy kicsit hozzáad az estéhez, egy kicsit segít jelen lenni. És őszintén? Néha ennyi pont elég.
